2010. jún. 21.

A megvalósítás

Miután blogomat elérhetővé teszem, nem lesz több bejegyzés, ennyit akartam, tudtam elmondani erről a témáról. Amennyiben úgy látom, hogy van az ötletnek társadalmi támogatottsága, meg fogok keresni egy pártot, vagy egy civil szervezetet, amely szintén fel meri vállalni ezt a nagyszabású és szerény véleményem szerint tökéletes (hehe) megoldást és a megfelelő számú aláírás begyütése után népszavazásra lehet bocsájtani a kérdést, hogy megkezdjük-e a nemzetközi egyeztetéseket a szintén cigánykórral sújtott országokkal Cosland (örökös sátorfővárosa Cos Vegas) nemzetközi tőkéből történő megalapítására, aminek eleve hatalmas nemzetközi visszhangja lenne és valószínűsítem, hogy támogatottsága is.

Persze felmerülhetnek részletkérdések, például, hogy ki a cigány? Hogy tényleg kivétel nélkül mindegyiket deportáljuk-e és, hogy melyik földrajzi területen helyezkedjen el Cosland? Ezekre a kérdésekre is vannak elképzeléseim és lehet, hogy a cionista erők az európai társadalomban meglévő hatalmukkal kompromisszumokra fognak kényszeríteni, de ha csak a deviáns életvitelű cigányoktól szabadulunk meg (amit személy szerint félmegoldásnak tartok, mivel nem szeretném, hogy pár száz év múlva utódaink ugyanazokkal a gondokkal találják szembe magukat) , már az is nagy előrelépés lenne, illetve az egyetlen esély a háború nélküli túlélésre.

26 megjegyzés:

  1. Ez a Cos Vegas legalább olyan jó, mint a Cosland. :D

    VálaszTörlés
  2. Hááát..? Én is elolvastam e tudományos politikai eszmefuttatásod.Támogatom!
    Elindítója lehet egy valaminek.A történelmet nyomokban ismerve,és tudva azt hogy az európai és világhatalom hol szokott fölosztani országot,nincs kétségeim az felől,hogy meghallgatásra találhatsz. Főleg hogy a másik fél is igényt tartana rá.A ki induló tárgyallási alap lehet,mondjuk a Budaházy verzió.

    VálaszTörlés
  3. Tovább gondolva a dolgot,képzeld el milyen szerencse érne titeket,hogy 1 millió magyar cigány a meg alapított cigány országba haza hívná a 9 millió cigány állampolgárát.

    VálaszTörlés
  4. Sia Reno! Légyszives ne tettesd magad hülyébbnek, mint amilyen vagy, mert az nem vicces, hanem túlzás.

    Budaházy ötletéhez nem lenne szükség semmilyen nemzetközi egyeztetésre, rezervátumot bármikor csinálhatunk, de én nem erről beszélek.

    A kijelölt területnek egy kitételnek kell megfelelnie:

    - Az ország polgárai hajlandóak legyenek egy kialkudott kártérítés fejében átengedni a kb. 9 millió európai cigány számára szükséges pár tízezer négyzetkilométernyi területet.

    Ebből - most fel nem sorolt indokok alapján - következik, hogy a harmadik világban kell keresnünk Cosland földrajzi helyét. Hogy Ázsiában, Afrikában, vagy Dél-Amerikában találunk rá partnert, az a mi szemszögünkből nézve lényegtelen.

    VálaszTörlés
  5. Még ezzel a hülye fejemmel is olyan nemzetközi és egyéb ember jogi akadályokat vélek felfedezni az ötletedben,ami miatt ez kivitelezhetetlen.Egy nálam okosabb ember meg, még tudja is.Budaházy nem rezervátumról beszélt természetesen,hanem cigány országról.Mi van akkor,ha nem akarja az ember hogy az állampolgárságától megfosztják,mondjuk a szentkorona tanra,vagy az alkotmányra hivatkozva.De van még egy pár nemzetközi egyezmény is.Az ötleted megszületésének kezdetétől,a végkifejletéig szerinted mennyi idő fog eltelni?Ha meg tudod válaszolni,akkor gondolkozz egy kicsit,mert a dolog itt nem fog megállni.Ha lúd,akkor legyen kövér.

    VálaszTörlés
  6. Az előző hozzászólást én írtam,csak elfelejtettem átállítani a nevet.

    VálaszTörlés
  7. Budaházy ötleténél ugyanazok a jogok sérülnének, mert gyakorlatilag mindegy, hogy 50, vagy 5000 km-re költöztetünk valakit, a hangsúly a kényszeren van és az állampolgárságtól való megfosztáson.
    Mint már említettem, a cigánykérdés nem magyar specialitás, mindenhol jelen van, ahol a cigányok megtelepedtek.

    Egyébként azt az ötletet, hogy Magyarországból levágjunk akár egy négyzetmétert is, teljesen elfogadhatatlannak tartom.

    Jogsértésekkel van tele a történelem és az életünk is, mondok egypár példát a II. VH utáni időkből:
    A volt Csehszlovákiából kártérítés nélkül deportálták a magyar és a német ajkúakat, a máig érvényben lévő Benes dekrétumok alapján.
    Amikor Palesztina területén jelölték ki a zsidó állam helyét, a palesztinok megkérdezése nélkül.
    Németországot 40 évre kettévágták.

    Voltak népirtások is bőven, és vannak a mai napig is.

    Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a történelemben mindig annak volt igaza, aki erősebb volt, a jogai pedig csak annak vannak, aki betartja a kötelezettségeit.

    Ha tudnám, hogy mennyi időbe telne, vagy, hogy egyáltalán megoldható-e, akkor nem egy szaros blogon beszélgetnénk róla, de egy biztos és ez mindenre igaz:

    Ne azt keresd, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, mert akkor soha nem lesz belőle semmi:).

    VálaszTörlés
  8. Erre a válaszra tippeltem,de a példák nagyon megleptek.Nem is akarom firtatni,mert köztudott dolgokról van szó,és mindenki tudja az előzményeit is. Tanulságosak,mert mindegyiknél a fagyi visszanyalt.

    VálaszTörlés
  9. A fagyi visszanyal? Mi volt a bűne a palesztinoknak, hogy a nyakukra rakták azt a sok aranyos zsidót? A magyar lakosságnak mi volt a bűne, hogy visszavettük az előtte tizennyolc évvel elrabolt Felvidéket?

    De maradjunk egy kicsit a hasonlatodnál. A cigányok többsége egy primitív barom, emellett sunyi, hazug, erőszakos és kizárólag túlerőben kemény. Ami a ballib sajtóban nem jelenik meg, azt elolvashatod a nemzeti oldalakon. Tudom, hogy olvasod. Ez a rengeteg értelmetlen gyilkolászás szerinted meddig tűrhető?

    Oké, mondjuk így; a fagyi visszanyal, haver.

    VálaszTörlés
  10. A gyilkolászást mindenki el ítéli,még a barom cigány réteg is,csak hangot egymás között adnak róla,de tenni senki nem tud semmit.Ezektől a bűnözőktől a barom cigány is retteg.Rendkívül szigorú,elrettentő büntetést kellene alkalmazni az életellenes bűncselekményeknél.Hidd el,hogy a cigányok is ezt szeretnék.A vagyon elleni bűncselekményeknél viszont,már nem egységes a nézetük,mert a társadalom elit rétege a mérvadó.Ezek viszont egy tyúknál sokkal többet lopnak,büntetlenül.A receptet már mindenki tudja az országban.Végy egy zsíros állást.Lopj gátlástalanul,amíg le nem buksz.Írasd le a nevedről a vagyont a rokonra.Üld le az egy két évedet,és utána éld a gazdagok életét.A receptet tanítsd gyermekednek.Hát ez a példa van jelenleg a nép előtt.A bűntetések nem bűntetések,hanem ösztönzőek a nagyobb tételű lopásokra.Egy áruházi tolvaj nagyobb büntetést kap,mint egy milliós sikkasztó.
    Szerintem először a törvényeket kellene átszabni.A munka lehetőség mint szűrő is működne,a kis stílű bűnelkövetők körében.

    VálaszTörlés
  11. Korrupció, adócsalás:

    Látni kéne az összefüggéseket is ahhoz, hogy érdemben tudjunk bizonyos dolgokról beszélni. Az erkölcsi züllesztés egy szűk csoport érdeke. Eszközeik; a megfizethetetlen adók és ezzel együtt a teljes anyagi kizsákmányolás, a korrupció alkalmazása és generálása, a médiákon keresztül történő agymosás, a nemzeti öntudat lerombolása, a fenyegetés, ami ha nem hoz sikert, átvált önsajnáltatásba.
    Akik ehhez asszisztálnak; az eddigi politikai elit, akiknek többet ér a saját gazdagodásuk, mint a népük jóléte, vagy megmaradása.
    Ők gyártanak kiskapukat, megteremtve a büntetlen adócsalás lehetőségét és ők nevelték rá a társadalmat az adócsalás szükségességére(!) a teljes anyagi ellehetetlenítéssel. Ha nem kérsz számlát, hogy ne kelljen kifizetni az ÁFÁ-t, pont annyit csalsz el, mint a kisvállalkozó, aki nem ad. Ha elnézed, hogy minibálbérre legyél bejelentve, miközben zsebbe kapod a fizetésed felét és nem szólsz, hogy inkább annyi legyen a Bruttód, aztán marad, amennyi marad, éppúgy adót csalsz, mint a főnököd.
    Ezt a fajta gondolkozást azért égették bele az egész társadalomba, hogy ne legyen jogalapja felháborodni az igazi gazdasági bűnözők gaztettein, pedig ők máskülönben éhen halnának.
    Az adótörvényeink és az APEH működése kifejezetten a hazai vállalkozók ellehetetlenítésére van kihegyezve, itt egypár példa:
    - Az áfaelszámolásnál minden kimenő számla beleszámít, az is amit nem kaptál meg, a bejövő számlákból, csak amit már kifizettél.
    - Annak a számládnak is be kell fizetni az adóját, amit soha nem kapsz meg(!), mert az adós esetleg már felszámolás alatt van.
    - Ha adótartozásod van, napi kamatos kamatot fizetsz, ha túlfizetésed, nem jár kamat, majd legközelebb levonják, ha visszaigényled, azonnali teljes körű vizsgálatot von maga után.
    - A munkaadói és a munkavállalói járulékok együttesen magasabbak, mint a nettó fizetés, a minibálbér (majdnem) adómentes, ezért majdnem mindenki erre van bejelentve.
    - A minimálbér annyira gusztustalanul alacsony, hogy annyit csak a legpofátlanabb multik fizetnek, ergo; nekik lett kialakítva.

    Egy annyira szűk réteg profitál a nemzet kizsigereléséből, hogy simán elférnének egy kisebb lakópark alapozásában.

    Cigánybűnözés, cigánykérdés:

    Rengeteg, száz évvel ezelőtti és még régebbi írást tudnék idézni, ami a cigányságot haszontalan bűnözőknek nevezi. Azokból az időkből, amikor még gondolkozás nélkül kivégezték, megcsonkították a bűnözőket. Ennek ellenére az alapbeállítottságuk semmit nem változott. Mostanra azért éleződtek ki ennyire az ellentétek, mert a cigányság létszáma elérte a kritikus határt. Nincsenek illúzióim a cigányok megnevelésével kapcsolatban és idő sincs rá, hogy még egyszer megpróbáljuk.
    A tét, a magyar nemzet megmaradása és ezzel együtt az utódainké is. Az elcigányosodásnál károsabb folyamatot nem ismerek és két megoldást tudok elképzelni:

    - Cosland

    _ Háború

    Coslanddal jobban járnátok...

    VálaszTörlés
  12. Ez kimaradt:

    A tőke elvonása a lakósságtól, a gazdaság legnagyobb ellensége. Ha nincs pénz, nincs aki megfizesse a munkát, ezért munkahelyek szűnnek meg, ami még nagyobb szegénységet és még kisebb pénzmozgást eredményez.

    Ezek a dolgok így gyűrűznek be és aki nem ismeri fel benn a szándékosságot, az nagyon naiv.

    VálaszTörlés
  13. A tét, a magyar nemzet megmaradása és ezzel együtt az utódainké is.

    Háború!

    Adunk nekik olyan országfoglalást ,hogy arról koldul a Villás ,Radics, Artúr brigád.
    Nem lesz itt Cigányia!

    VálaszTörlés
  14. Üdv Csabaj! Szerencsére egyre többen gondolják így.

    VálaszTörlés
  15. szeva bulcsú genya! ha annyira érdekel a cigány kérdés megoldása akkor majd én válaszolok rá neked: 100-as szögekkel kiszögelűnk beneteket a körútra mi cigányok!oszt lesz ez majd korcs mádzsár "ország" helyett Új romanisztán! ahogy én látom nem kerülitek el a sorsotókat amit mi fogunk bevégezni!

    VálaszTörlés
  16. Szevasz névtelen retek, hogy személy suerint velem mit szeretnél csinálni, az hidegen hagy, mivel tudom, hogy ha egyszer összefutnánk, még a rózsásszoknyás anyád retkes valagába is belebújnál félelmedben, koldusivadék.

    Egyébként, köszönöm a hozzászólásodat és remélem minél többen elolvassák. A Cosland teóriát csak a fehér emberben gyökerező humánum táplálja, amit magam is utópiának tartok, valójában sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy az utolsó szálig ki lesztek irtva, mert tényleg csak ezt érdemlitek.

    VálaszTörlés
  17. Új romanisztán?Miről beszélsz idióta?Ha nem élősködhetnétek a különböző népeken ,már rég felzabáltátok volna egymást.

    VálaszTörlés
  18. nicsak vissza válaszolt a turáni ferdeszemű korcs, a magas színtű commentemre:"hogy ha egyszer összefutnánk, még a rózsásszoknyás anyád retkes valagába is belebújnál félelmedben, koldusivadék" az igen, igazi mély mádzsár vissza vágás, arról már nem is beszélve hogy habiszti ki leszünk írtva (majd pont ti írtanátok ki minket cigányokat,mi hahaha) de tudod mit köcsög paraszt! gyárcsad csak az elméleteket,azt adja megneked az isten hogy egyszer össze fussál velem! tudod mit szoktam én csinálni az ilyen hitler parasztokkal mint te?! meg a magadfajta: a földön térdelve szoktam véresre szívni a farkukat oszt mingyá nem akarnak agyonrugni!

    VálaszTörlés
  19. Hmm, értem. Nem csak primitív vagy, hanem gyáva és még buzi is:)).

    Ez egy politikai blog, retek, ne itt éld ki a perverzióidat, mert törölni foglak.

    VálaszTörlés
  20. Irkáljál csak, kis szopógép, én meg majd töröllek:)).

    Nehéz a felfogásod retek, köszönd anyádnak és apádnak, aki egyben a nagyapád is:).

    VálaszTörlés
  21. Sokat gondolkodtam a kérdésen mostanában, és nincs más megoldás. Habár fáj Trianon, de ha azon múlna hogy soha többé nem látok retket, 10 évre kölcsön adnák nekik egy megyét, az ottani magyar lakosság idetelepítése mellett.
    Isten adná hogy szavazni kelljen róla pár hónapon belül!

    VálaszTörlés
  22. Üdv Viktor! Nagyon neki vagy keseredve, biztos jó okod van rá, de azért megkérdezném, melyik megyét adnád nekik "kölcsön"? Amelyikben Te laksz? Otthagynád a házad, hogy beköltözhessenek?
    Szerintem már így is annyi mindent kaptak, hogy az túl megy az ésszerűség minden határán. Ideje visszavenni azt, ami a miénk és azt adni nekik, amit megérdemelnek!
    Ha előtte mindennek vesznie kell, mert csak akkor hajlandó a magyar összefogni, akkor vesszen minden! Itt többről van szó, mint az anyagi javakról, a Hazát kell megvédenünk, mert ez a gyerekeink jövője.

    Ki kell ebrudalni az összes korcsot az országból. Ez a mi Hazánk, ezt a földet Magyarországnak hívják 1100 éve és ez így is fog maradni! Nem adunk belőle egy négyzetméternyit sem, sem cigánynak, sem másnak!

    VálaszTörlés
  23. Ez rendben hogy itt beszélünk róla, de hol vannak a tettek? Mikor indul a projekt, és hogyan?

    VálaszTörlés
  24. A szavazásból szerettem volna leszűrni, hogy mégis mit szólnak hozzá az emberek, hogy érdemes-e egyáltalán foglalkozni a dologgal.
    Tudom, hogy ez a mai állás szerinti 137 db. szavazat nem szignifikáns, de jelen pillanatban a honfitársaink a kiirtást látják az ésszerű megoldásnak, vagy csak érzelmi alapon döntöttek, de ha a többség ezt támogatja, akkor hiába akarok én békés megoldást, azt kell tennünk, amit a demos kíván! Mert én egy igazi demokrata vagyok:).

    Viccet félre. A Jobbik az egyetlen olyan ismert szervezet, amelyik ezt nemzetközi szinten fel tudná vetni. Levélben meg fogom keresni Morvai Krisztinát, de, hogy komolyan vennék-e az ötletet, arra természetesen semmi garancia nincsen. De ha igen, akkor is hosszú évek, esetleg évtizedek kellenének ahhoz, hogy egy ilyen átfogó tervet keresztül lehessen vinni, még az is lehet, hogy előtte véres összetűzéseknek, népirtásoknak kell lennie, hogy egyáltalán számításba vegyék.

    Valószínűbbnek tartom, hogy helyben kell rendezni majd a kérdést, a c.-k túlszaporodása és elszemtelenedése, vagy a Jobbik kormányzati erővé válását hozza, akik majd valós megoldásokat nyújtanak, vagy a gazdaság összeomlását eredményezi, aminek a következménye a karhatalmi erők nélküli országban fosztogató cigányhordák lennének, majd polgárháború alakulna ki, ha a c.-ok polgárok lennének, de így inkább csak csótányírtásnak nevezném.

    Ehhez kb. 8-12 év kell, a becsléseim szerint. Addig is : kitartás Viktor!

    VálaszTörlés
  25. ""200 000 választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés köteles elrendelni az ügydöntő népszavazást. Az Országgyűlés ekkor végrehajtó szerepbe kényszerül. Ekkor az Országgyűlésnek 15 napon belül el kell rendelnie, a köztársasági elnöknek újabb 15 napon belül ki kell tűznie az ügydöntő népszavazást. Az ilyen kötelezően elrendelt népszavazás csak ügydöntő lehet. (Az Országgyűlés által elfogadott, de a köztársasági elnök által alá nem írt törvény megerősítéséről elrendelt népszavazás csak ügydöntő lehet.) Az Országgyűlés három évig nem hozhat az ügydöntő népszavazások eredményével ellentétes határozatokat, törvényeket.""

    1. Lépés: Ha a jobbik felvállalná, akkor a 200.000 aláírást a tagság 2 hét alatt össze tudnák gyüjteni.
    Ha így nem vállalja fel a párt(márpedig nem fogja), akkor is ezek a tagok nem jobbikos szinekben, 2 hét alatt össze tudnák gyüjteni.
    Lenne botrány a médiában, de legalább szoknák a lehetőség gondolatát az emberek.
    Te fel tudod vállalni névvel, arccal ennek a kezdeményezését, vagy ismersz olyat aki elég értelmes, higgadt és megfontolt erről akár nyilatkozni is?

    VálaszTörlés